biography /

Önéletrajz

P. Boros Ilona
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszakürtön születettem, 1960-ban. 1986-ban a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán rajztanári, 2015-ben a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán vizuális és környezetkultúra mestertanári diplomát szereztem.
Folyamatosan jelen vagyok a képzőművészeti életben, évi nyolc-tíz alkalommal mutatom be munkáimat országos és nemzetközi kiállításokon, biennálékon. A közel kétszáz csoportos megmutatkozáson túl több, mint harminc önálló kiállításom volt. Rendszeresen veszek részt művésztelepeken is, meghívott vendégként. Munkáim megtalálhatóak magán és közgyűjteményekben, többek között a kecskeméti Katona József Múzeumban, a Dunaszerdahelyi Kortárs Galéria gyűjteményében, a Pesterzsébeti Múzeumban, a szigetszentmiklósi Városi Galériában. 

Alkotói tevékenységem elismeréseként több szakmai
díjat is kaptam. (1995. „Békességet magamnak, másoknak” a Magyar Békeszövetség pályázata II. díj, 1999. „Az ember és a nyomtatott kommunikáció” a Print & Publishing folyóirat díja, 2000. „Hajó” A Móra Könyvkiadó és a MAHART által meghirdetett országos pályázat képzőművészeti kategória III. díj, 2001. III. Patak Fesztivál, Szigetszentmiklós, grafikai fődíj, 2008. X. Patak Fesztivál, Szigetszentmiklós, nemzetközi meghívásos pályázat, a Magyar Festők Társaságának díja, 2008. Anno Domini MMVIII. A Csepeli Alkotó Fórum díja,
2013. XV. Patak Fesztivál, Szigetszentmiklós, nemzetközi meghívásos pályázat, Patak Fődíj) 

1998 óta vagyok tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, több ciklusban – így jelenleg is – választmányi tagként. A Magyar Festők Társaságának 2014 óta vagyok tagja, jelenleg a Társaság tanácsadói testületének tagjaként.
Több mint húsz éve vagyok aktív résztvevője a hazai művészeti közéletnek. Közreműködtem a Törökbálinti Nemzetközi Művésztelep elindításában, melynek a 2000-2005-ig, illetve a 2016-2018-ig tartó időszakban fő szervezője, vezetője voltam, számos meghívott művésszel alakítottam ki jó szakmai kapcsolatokat, határon innen és túl. Alapítója és az 1998-2010-ig
tartó időszakban vezetője voltam az Első Kör nevű törökbálinti alkotóművész csoportnak, amely a helyi művészeket fogta össze. Később igény mutatkozott egy professzionálisabb szerveződés iránt, ekkor hívtuk életre a kistérség művészeivel közösen a Regioart Dél-Buda Környéki Regionális Művészeti Egyesületet, melynek elnöke voltam a 2002-2004 közötti időszakban. Jelenleg az Asztal Társaság Képzőművész Csoport vezetője vagyok, melynek 2011-es alakulásától számos kiállítása volt itthon és külföldön, többek között olyan kiállítóhelyeken, mint a Karinthy Szalon, Széphárom Közösségi Tér, Prágai Magyar Kulturális Intézet, Dunaszerdahelyi Kortárs Galéria, komáromi Limes Galéria. 2015-től vezetek egy kortárs galériát Törökbálinton, a helyi Falumúzeum keretein belül, ez alatt az időszak alatt számos rangos hazai képzőművésznek és nemzetközi kiállítónak bemutatkozási alkalmat teremtve. Kurátori munkám során fontosnak tartom a magas szakmai színvonal meglétét, a nemzetközi kapcsolatok építését és a különböző kulturális műfajok közötti hidak létrehozását. Számos olyan alkalmat szerveztem, ahol a kiállításmegnyitón kívül előadások, koncertek, egyéb kísérő rendezvények is szerepeltek a programban. (Tisztelet a Papírnak, Reformáció 500, Átrajzolt határok -Trianon 100, Érintetlen zöld.) 

A kiállításokon kívül havi rendszerességgel kerülnek megrendezésre klubestek Művészetbarátok Köre Klubest címmel, amelyeknek célja az ismeretterjesztésen túl helyi kulturális közösség építése és ezzel az életminőség javítása a helyben élők számára.
A képzőművészet közvetítése, a kultúra átadása életem része, harminc évig általános iskolai tanárként, jelenlegi munkakörömben múzeumpedagógusként is igyekszem ezt minél teljesebben megvalósítani. A művészeti közéletben végzett tevékenységemért 2006-ban Pest Megye Művészetéért Díjat, 2021-ben pedig Törökbálint Kultúrájáért Díjat kaptam.
Self-Determinant/
Önhatározó
Ha magamról szeretnék írni, Róluk kell írnom. Arról az ívről, amely bennem bízó, világlátásomat formáló anyai nagyanyámmal kezdődik, nagyapám küzdeni tudást tanító életével folytatódik, édesanyám csipkemintákba kötött és horgolt vágyaival teljesedik ki, és amelynek édesapám
szívóssága, bátorsága és szelíd ereje adja a legfőbb vonulatát. Az ívet ismeretlen nagyszüleim zárják: rövidre szabott életű apai nagyapám, és apai nagyanyám, akiről még képet sem láttam soha, akiről nincsenek történeteim, csak sejtéseim.
Rájuk kell emlékeznem. Nagyanyámra, aki „csípetkémnek” szólított, nagyapám egyenes tartására, kettőjükre, ahogy állnak, szorosan egymás mellett a tiszakürti ház kapujában, és integetnek távolodó, időrendben egymást követő, különböző márkájú keleti autóink után. Anyámra és apámra, akik ötvenhárom évig tartó házasságunkban olyan szoros egymásra utaltságban éltek, amiben egyetlen gyermekként időnként zavaró tényezőnek éreztem magam. Azokra az ismeretlen nagyszülőkre, akik a fantázia birodalmában nőttek nagyra, és akiknek önmeghatározásuk részét képezte sajátos történelmű népcsoportjukhoz való, valós, vagy vélt tartozásuk.